Yorick
Hamlet-parafrázis: a Shakespeare-darabot a túlvilágról látjuk, elsősorban Yorick, a halott udvari bolond, és Hamlet atyjának szelleme szemszögéből. Aki meghal, távozik a színpadról a függönyön túlra. De mi van ott, a függönyön túl?

Hamlet
..........................
Hamlet atyjának szelleme
..........................
Yorick
..........................
Színészkirály, Fortinbras atyja, Laertes, Sírásó, Bernardo
..........................
Színészkirálynő, Angyal, Lucianus
..........................
Polonius, Horatio
..........................
Rosencrantz és Guildenstern, Claudius, Sírásó, Marcellus
..........................
Gertrude
..........................
Ophelia
..........................
díszlet
..........................
fény-hang
..........................
rendező, író, ütőhangszerek
..........................
régebben
Hamlet
..........................
Yorick
..........................
Színészkirály, Fortinbras atyja, Horatio, Sírásó, Laertes
..........................
Színészkirálynő
..........................
Polonius, Bernardo
..........................
Rosencrantz és Guildenstern, Claudius, Sírásó, Marcellus
..........................
Gertrude
..........................
Ophelia
..........................
Angyal, Lucianus
..........................
jelmez
..........................
fény-hang
..........................
"Ha nem lenne kopaszság, nem láthatnánk, hogy mindenkinek két feje van.
Az egyik előrebiccen, a másik hátradől, úgy nyugosznak egymásban, mint a fehérben a színek.
A vékony sáv a koponya tetején, a legfontosabb határ, amit valaha is átléphetsz, akkor dől el, hogy gyilkos leszel, áldozat vagy, mint a többség, egyik sem...
...Két fejed van.
Mind a kettő befelé néz, de a szemed kifordul, a szád kinyílik, az orrodon betör a levegő.
Ha nem lenne halál, talán túlvilág se lehetne.
Ütközés a lehetetlennel.
Egyszer-egyszer úgy tűnik, csak szórakozottságunkon, felelőtlenségünkön múlik, hogy nem állítjuk meg az időt.
Csak egy szó kéne. Egy beleegyező pillantás, és a világ rendje lebomlana, akár egy rádioaktív elem.
Először az óramutatók tűnnének el..."
/Vörös István/


A szerző előszava

Shakespeare Hamlet c. tragédiája meglehetősen közismert mind a magyar, mind a nemzetközi színházi életben. Többen fordították magyarra, s a mai napig előveszik a rendezők; gyakorlatilag alig van színházi évad, hogy ne lenne látható valamelyik színház színpadán. Én például tizenhárom éves pályafutásom során két Hamlet-produkcióban szerepeltem: Somogyi István és Felhőfi-Kiss László (Hamlets) rendezésében. Úgy tűnik, hogy ez a téma vagy örök érvényű, vagy újra és újra átértékelődik. Itt meg is fogalmazódhatna egy kérdés: miről is szól ez a dráma valójában? Fölösleges lenne messzemenő nyomozást folytatni - nyilván mindenki mást ragad meg belőle, más részletet nagyít ki.


Lehetne például gondolkozni azon, hogy volt-e egyáltalán példa kövér dán királyfira (merthogy az eredeti darabban több utalást is találhatunk erre, mint ahogy az esetlen - netán humoros - tétovaságára is). Mindenesetre a legtöbb darabban inkább sármos, életerős, szép testű-arcú főszereplőt látunk. Hol van akkor Shakespeare tisztelete?


Természetesen ez részletkérdés. Talán ezt érezte meg Tom Stoppard. Vagy lehet, hogy egyszerűen csak hosszúnak találta a darabot? Ennek megoldása lenne a Zanzamlet, vagy rövid bemutató arra, hogyan kell meghúzni egy szövegkönyvet? Mert, ugye, a végére még odabiggyesztett egy egyperces ráadást.

Vagy tán teljesen logikátlannak találta a hatalmas szereplőgárda mozgatását, mely kizárólag arra szolgál, hogy a főhőst helyzetbe hozzák az epizodisták, nem törődve további sorsukkal; magukra hagyva őket a színházi büfében - de a néző, olvasó szemszögéből hol? (Rosencrantz és Guildenstern halott)


Itt valami titok van. Rendezők törik magukat, hogy egy - lehet, hogy csak olvasásra szánt - filozófiai művet színpadra állítsanak. Törik magukat, hogy egyszer, s mindenkorra megoldják a szellem hiteles megjelenítését a színpadon. Színészek törik magukat, hogy pályájuk csúcsán testet adjanak "a világirodalom legszebb monológjának". Dramaturgok törik magukat, hogy érdekessé tegyék a gyakorlatilag monológokból álló darabot. Mi hát a titok? A lehetetlennek tűnő vállalkozás izgalma?


Végül: ha Hamlet atyjának szelleme látja, hogy mi történik Dániában, miért nem látja azt, hogy mit idéz elő azzal, hogy Hamletet bosszúra készteti? És, ha visszajár, mert igazságtalanság történt vele, mi történik a többi halottal?


Ezek kérdések. Olyan kérdések, amelyek a Hamlet színpadra állítása során mindig felvetődnek. Felvetődtek bennem is. Ez indított arra, hogy - Stoppardhoz hasonlóan - más oldalról nyúljak a témához.


Ez egy új dráma lesz. Nem fog választ adni a fenti kérdésekre (az utolsó kettőn kívül). Új problémákat fog felvetni.