Nyomorultak-klip | Picaro/Szkéné - Bedő J. István
www.olvassbele.hu, 2011.01.01

Újabb bátor húzás a Picarótól: az ezernégyszáz-valahány oldalas óriási pannót összetolni néhány jelenetbe és három órába. Merész próbálkozás, nagyon sok erénnyel. Nem sikertelen, de azért elég necces.

Az erényeit feltétlenül le kell szögezni, hiszen aligha találunk kamaszgyereket – de akár felnőttet is nehezen –, aki odaláncolná magát Victor Hugo hatalmas művéhez, volna ideje, kedve, elszántsága, hogy nyomon kövesse a burjánzó történetet, Jean Valjean felemelkedését és emberi nagyságát.

Maradjunk tehát annyiban, hogy a nézői tűréshatárhoz igazítva Szabó Attila Feri addig csipegette a könyvet, míg harmincegynéhány jelenetre le tudta szűkíteni. Már ez is elismerésre méltó teljesítmény, bár óhatatlanul egy sor mellékszereplő eltűnéséhez vezetett. Természetesen, és itt a nagy lelemény: meg is kellett írni egy-egy figura szövegét, olyanét, például, aki hosszú monológban hányja Madeleine úr szemére jóságát és jótékonyságát. De ez kevésbé zavaró a színészi kvalitások ütközéséhez képest.

Bereczky Péter egész kiváló a Madeleine-né vált egykori fegyenc alakjában, ugyanakkor Valjeanként nemigen tud a rendelkezésére álló néhány percben eléggé kőszívű és faragatlan visszaeső lenni.

Deák Tamás Javert felügyelője céltudatos, fölényes, hajlíthatatlan és gonosz bürokrata, de őt is a rövid jelenetek átka sújtja. Különös, de a velejéig romlott Thénardier házaspár jelenetei a leghitelesebbek, a fogadós férj szerepében Robin László a körülményekhez képest teljesen hihető, és a fogadósné alakjában – meg további három szerepben – Zöldhegyi Sarolta végre nőket alakíthat, és milyen jól! (Emlékeztetőül: a Rejtő-művekben mindenféle főkatonák vagy beosztott kényszermunkások bőrébe és ruháiba utalták.)

Volt egy nagyszerű jelenet, melyben Champmathieu-re akarják rábizonyítani, hogy ő volna Valjean – az ügyész, bíró, ügyvéd hármasa egészen kiválóan idézi fel minden korok koncepciós pereinek lefolyását. Nem hiszem, hogy Szabó Attila Feri a Tanú tárgyalási jelenetét vette volna példának, de nem lehet elkerülni az összehasonlítást. Az ügyvéd, majd Gavroche alakjában megjelenő Németh Balázs figyelemreméltó szerepet formált aprócska felbukkanásaiból.

Másrészt viszont Pilling Katalin (Fantine) azt a benyomást keltette, mintha egy önképzőkörből kerestek volna valakit, aki elhadarja a szerepet – sebességminta: kérdezze meg kezelőorvosát… –, nehogy a 22:15-ös tapsrend megcsússzon. Eponine-nak, a fogadósék lecsúszott lányának (a szép Fekete Réka) a bárdolatlansága bizonyítására egyetlen színészi eszköze volt: sűrűn köpött. Barva Lászlónak (Marius) annyi jutott a Nyomorultak-klipből, hogy epekedhetett a felserdült Cosette (Jéchay Borbála) után. Majd gyakorolhatta az irgalmatosságot a lecsukott Thénardier érdekében.

És amiről a Picaro Társulat kevéssé tehet: amikor láttam, gimnazisták csapata röhögcsélte végig a szeretetről és az irgalomról szóló előadást – irgalom nélkül. A terem vitatható akusztikája sem kedvezett Bereczky Péter szép haldokló monológjának.

A dramaturgiai munka éppen a szeretetet és az irgalmat akarta megmutatni a regényből, ha a közönség értő, még a sűrítményből is kihallja az emberi jellem átalakulását. De legnagyobb sajnálatunkra azt is megmutatja, hogy a romantikus nagyregény rövidítésben, zanzásításban önmaga paródiájává válhat.