A tizennégy karátos autó - VIDOR
VIDOR Fesztivál, 2009.08.31

Szabolcs Online 2009. 08.31.

VIDOR 2009: A tizennégy karátos autó

Nyíregyháza - Az esti előadás látogatói tele voltak szorongással, hiszen A hős és a csokoládékatona előadása fél órát csúszott, s mire sikerült minden érdeklődőnek helyet foglalni a Krúdy Kamara nézőterén, végigfutott a hír, hogy fél kettőnél előbb nem lesz vége az előadásnak.
De kit érdekelt ez ebben a pillanatban, amikor Rejtő Jenő klasszikusnak számító munkáját, a tizennégy karátos autót láthattuk? Rejtőn nemzedékek nőttek fel, sok-sok mondata szállóigévé vált, s furcsa módon a humora ma is olyan eleven, mint két-három-négy évtizeddel ezelőtt volt. A Szkéné Színház és a Picaro Társulat koprodukciójában, a narrátor (Tamási Zoltán) fanyar külön története mellett, haladtak is ismert regénybeli események. A jelenetekben sok volt a geg (Regős János rendezése), a kitűnő színészi játék, a Szkéné Színház hagyományos játékmodora most is érvényesült, amelynek egyik jellegzetessége a közönséggel való folyamatos kapcsolattartás.
Nekem személy szerint nem Gorcsev Iván volt a kedvencem, hanem Vanek B. Eduárd, aki képes volt a rejtői világkép jellegzetességeit megjeleníteni. Regős János rendező kitűnően kihasználta a kis színpadi teret. (Az előadás valószínűleg ekkorára is készült.) Ettől a játék még bensőségesebb lett, s a nézőket átitatta Rejtő Jenő humora, amely nem szarkasztikus, nem akar megváltoztatni bennünket, de tehetségesen mutatja fel életünk egy-egy fonák pillanatát, amelyben a gazembert is lehet kedvelni, mert belül aranyból van a szíve. (Amíg el nem lopja valaki.)
- Nagy István Attila –



Fidelio 2009. aug.31.
Az esti előadás késve kezd, fél 11-kor. A Szkéné és a Picaro közös produkciója, A tizennégy karátos autó. Rejtő Jenő nem véletlenül írta regény formában ezt a művet. A szétszabdalt, hol egészen rövid, hol egészen hosszú jelenetekből álló snittsorozatot egy narrátor köti össze. (Épp nem oly régen olvastam valahol, hogy színpadi műben a narrátor csak egyet jelenthet: valami baj van.) Persze, itt a narrátor (Tamási Zoltán, aki egyébként egy másik előadásban is fellép majd néhány napon belül) direkte van jelen, külön szerepet kap, talán a legjobbat. Hogy ez szándékos volt-e, vagy a narrátor-használat kényszerűségét duzzasztották föl szereppé, azt nem tudni. Mindenesetre önmagukban a jelenetek elég esetlegesek, a történet nehezen követhető. Arra persze már az elején rájövünk, hogy a Gorcsev nevű figura majd mindenhonnan jól megmenekül, némi csellel, pofátlansággal és szerencsével. Ez egy idő után már nem annyira érdekes. Viszont hamar elvesztem a fonalat a főszereplő autó tulajdoni viszonyait és holléteit illetően. A helyzetek ritkán adnak lehetőséget a poénra (ugyebár egy vidám fesztiválon vagyunk, ez a lényeg), önmagában nem találom viccesnek sem azt, hogy a szekrényben, ahol Vanek úr lakik, csak egy darab borotválkozótükör van, meg egy pár kolbász, fölakasztva, sem azt, hogy szegény narrátort néha megverik valaki helyett. És ha a legfőbb humorforrás az, hogy a narrátor időnként civilként szól a színészekhez, kilépnek az előadásból, mert azon általában nevetni szoktak ("Te figyelj, gyere már be mégegyszer!"), és elmagyarázza a nézőknek, hogy ő csak szívességből vállalta ezt, akkor ott tényleg baj van. Deák Tamás egyébiránt kellemes Gorcsev Iván, jó hozzá a fizimiskája.



Litera.hu 2009. aug. 31.
Szombaton egy Rejtő-adaptációt néztem meg a Krúdy Kamarában (A tizennégy karátos autó). Szkeptikusan és kétkedve mentem el, nagyon bátor, aki hozzá mer nyúlni Rejtő műveihez. A Szkéné Színház és a Picaro Társulat közös darabja telitalálat, az angol humor, a klasszikus pesti kabaré és a tipikus rejtői szóviccek és jellemek kavalkádja a színpadon.
- Béres Tamás -


Revizor online 2009.09.09.
...Mindez tökéletesen hiányzott a találkozó három olyan előadásából, amelyről a zsűror hajlandó indulatosan megkérdezni: ezek miért szerepelnek egy fesztiválon? A Szkéné Színház – Picaro Társulat Rejtő Jenő-adaptációja, A tizennégy karátos autó egész egyszerűen amatőr produkció. Egyetlen szereplő értékelhető benne, Tamási Zoltán, aki a maga sajátos stílusában narrálja az előadást. ... Míg a Rejtő-előadás hiányosságai megbocsáthatók, a másik két előadás kifejezetten ízlésromboló, destruktív produkció...
- Nánay István -

-